Blog

Hogyan dolgozzunk együtt és hatékonyan?

Hogyan dolgozzunk együtt és hatékonyan?

egyutt dolgozni by pixelworks

Semmilyen különleges elvárásunk nem lesz, csak néhány apróságot szeretnénk kérni, hogy a közös munka mindkettőnk számára inkább élmény legyen, mint szenvedés.

tartalom

Legyen az weboldal, szórólap, katalógus nem árulok el titkot azzal, hogy tartalomra lesz szükségünk és ezt a munka megkezdése előtt el is kérjük. Bármennyire is szeretnénk, de a „készítsen egy ingatlanos szórólapot” megkeresést nem tudjuk megoldani, mivel minden hiányzik belőle. Szövegezés, képek, elképzelések vagy vázlatok minimum szükségesek egy megbízáshoz, de ezekkel eddig talán semmi újat nem is kértünk. A felsorolt három főbb egységből a terv az, ami érdekesebb szokott lenni. Két opció létezik, vagy van egy elképzelés és azt kell a megadott tartalommal ízlésesen elkészíteni, vagy nincs terv. Az utóbbi sem kihívás, de nehezebb dió, mivel a legtöbb módosítás is ebből adódik és ettől lehet igazán költséges a tervezés. Tervek nélkül a grafikus arra hagyatkozik, amit az adott vállalkozásról ki lehet deríteni és amit maga a tartalom is sejtet, mindezt keverve a grafikus kreativitásával. Ebből lesz egy minta, ami vagy tetszik, vagy nem és ebből az utóbbi eset egy végtelen spirál. Fontos, hogy legyen elképzelés vagy vázlat.

Referenciáink között a Netre Veled könyv borítójának tervezése egy érdekes helyzet volt. Hiába készítettem el a teljes 100 oldalnyi tartalmat saját magam, a borítót – ami kifejezetten fontos – egy neves stúdióra bíztam, mivel a nyomtatás költséges beruházás volt és biztosra szerettem volna menni és nem utolsó sorban kiváncsi is voltam rá, hogy más hogyan oldja meg. A neves, ma is dübörgő stúdió nevét nem árulhatom el, mert nem lenne etikus. Személyes konzultáció során javasoltam, hogy szívesen küldenék színmintákat, hangulatképeket, hogy lássa a tervező, mi az amivel azonosulni tudok. Érdekes volt, hogy ezt nem ők kérték, de gondoltam ezen a szinten már biztosan telepatikusan megy ez. Leginkább a Pinterest a megfelelő forrás az ilyen gyűjteményekhez, mivel számtalan jó minőségű és profi anyag található és menthető saját táblára.

Miután elutaltam a 180.000.- Ft tervezési díjat (igen, egy darab A4 méretű borító!) egy hét múlva megkaptam a terveket. Nem sejtettem, hogy többet is kapok, ezért ez a része kellemes meglepetés volt… de jött a fekete leves és csak ez maradt a végére, mivel pont a grafikai tervekkel kapcsolatban kellett csalódnom. Nem szaporítom a szót, botrányosan gyengék lettek a tervek. Mivel én is készítettem magamnak vázlatokat – ez látható is referenciáink között is – gyorsan véglegesítettem és kinyomtattam a fizetett tervekkel együtt. Másnap minden lapot kitettem egy asztalra és a munkahelyemen megkértem legalább 10 kollégámat, hogy 2 másodperc alatt mutasson rá arra, amelyik tetszik neki. Senki sem tudta, hogy miért érdekel a véleményük, magammal szúrtam volna ki, ha elárultam volna előre, hogy miért kérem a segítséget. Visszautaláták a pénzem és örömmel könyveltem el, hogy jobb munkát készítettem, mint ők. Ez csak arra volt példa, hogy mintákat, hangulatokat, színeket, ötleteket – insipációt gyűjteni nem szégyen, sőt! A legjobb helyek egyike a Pinterest, aminek pontosan az insipáró tartalom megosztása és gyűjtése az elsődleges célja. Használjuk bátran!

és akkor, amiről szólna ez a bejegyzés…

A közös munkánk attól lesz hatékony, ha pontos szövegezést kapunk, jó minőségű képekkel, vektoros logókat és elképzelést, legalább egy ködös foltot, amiből ki tudunk indulni. Ennyi elég lesz ahhoz, hogy tervet készítsünk, amit majd finomítunk. Fontos tisztáznunk, hogy az arculat mekkora teret enged a kreativitásnak, ha egyáltalán enged. Színezhetjük a logót, ha az összlép igényelné? Ezeket mind egyeztetnük kell , de nagyban segíti majd válaszokat az, hogy egy hajóban evezünk és azonos a célunk is, a lehető legtökéletesebb végeredmény. Egy jó hangulatú kooperációra törekszünk, ami általában garancia arra, hogy a közös munkánk eredményes lesz.

weboldalak szövegezése

Sokkal összetettebb feladat, mint egy szórólap így sokkal több feladatunk is lesz vele, ha minőségi weboldalt szeretnénk és céljaink is vannak vele. Érdemes megnézni, hogyan csinálják a nagyok, mert minden szakmában vannak meghatározó szereplők, akik már súlyos összegeket fizettek a weboldaluk elkészítésérért. Érdemes tájékozódni (és nem másolni) hogyan épül fel a weboldalunk, mit helyeznek el a főoldalon, milyen hangnemben fogalmaznak, tegeznek, magáznak, milyen mélységig bontanak ki egy-egy témát, stb. Nagyon sokat lehet tanulni és kiindulási alapnak is tökéletes lehet. A legtöbb weboldal a szövegezésen szokott elhasalni, ez az amire soha senkinek nincs ideje és energiája. Erre is van megoldás persze, de ennek anyagi vonzata is van.

A szövegezésnek vannak formai követelményei, pontosabban javaslatai, amit célszerű betartani és ez nem más mint a SEO, azaz tartalom optimalizálás a kereső motorok igényei alapján. Csak leírva hangzik rosszul. Amivel pedig kezdenem kellett volna az egy nagyon fontos szabály! Soha nem másoljun tartalmat más weboldalakról vagy online elérhető forrásokból. Ne csak azért nem nem szép, hanem azért is, mert a Google is látni fogja, ki másolt kitől és nem meglepő, de a másolót büntetheti, akár ki is zárhatja a keresőből. Nem éri meg másolni!

Webáruházak esetén nagyon fontos, hogy a termékekhez készítsünk leírást a lehetőségekhez képest tartalmas és értékes szövegezést. Ezzel mi is megcsúsztunk a penman.hu áruházunkban, de ettől még tudunk róla „beszélni”.

weboldalak és képek

Itt is elsődleges szabály, hogy jogtiszta képeket használjunk, ha saját képekkel nem rendelkezünk. Nem attól lesz sajtunk egy kép, hogy a számítógépünkön tároljuk, sokkal inkább ezért, mert jogosultak vagyunk a felhasználására. 

Weboldalak esetében a szöveges és képi tartalmakkal olyan extra feladataink is lesznek, amire a legtöbben nem is gondolnak, de van benne tapasztalatunk, hogy ez is fájdalom mentes legyen. Webáruázak esetén kifejezetten fontos, hogy a termékekről 

Scroll to Top